Gyere velünk evezni!

Szent-Iván éji evezés a Vajason

 

A Dusnokon évek óta Szent-Iván éjjelén az 1894 nagy jégverés emlékére éjszakai vízi és parti programot szerveznek.

 

Fáklyás evezés Szent-Iván éjjelén
                                                           Fáklyás evezés Szent-Iván éjjelén

A program kezdetét Dusnokon a Vasvári utca végéről 19.45 és 20.00 közé tervezik a helyi programszervezők. A vízi közlekedésre alkalmas valamennyi eszköz láthatjuk a résztvevő között, ladik, kajak, kenu és vízibicikli is színesítette a korábbi években az eseményt.

 

A táv igazából csekély, 3 km-nél rövidebb, viszont az éjszakai fáklyás evezés szenzációs. A vezető ladikban a dusnoki asszonyok eveznek és énekelnek, a szomszéd hajókból időnként különböző üvegek kerülhetnek hozzád 🙂 . A fáklyák lángja szépen verődik vissza a Vajas hullámairól.

Evezésbeli teljesítmény szempontjából arra kell vigyáznunk, hogy kellőképp keveset húzzuk az evezőket.

A vízi program végén a Mediterrán Pub mellett kötünk ki, és a máglya gyújtás mellett folklór műsor (tavaly kolo-t tanítottak a résztvevőknek) és szalonnasütés, majd hajnalig az USB Band szolgáltatja a zenét.

Szent-Iván éji evezés a Vajason

Tervek szerint a kikötés előtt tovább evezünk az esti Vajason, plusz 2-3 km evezünk szándék és kedv szerint.

 

Rajt a szokott helyen Dominó Üzletház Szekszárdon Mátyás király u. 4 (Euronics áruház melletti kis utca).

Időpont: 2015.06.24. szerda 18 óra, hogy tudjunk egy keveset előtte evezni.

A túra részvételi díja: 2900 Ft/ fő

Tartalmazza a hajókat, evezőket, mentőmellényeket és a hajók szállítását, és a jó hangulatot, plusz a megrendelt szép időt.

Előnevezés szükséges a hajók és a tele autók szervezése miatt.

Jelentkezések fogadása befizetési sorrendben történik.

 

Jelentkezni lehet a 06-30/75-55-753, 06-20/94-17-027 számokon, illetve 06-74/511-345.

 

Amit fontos, hogy hozzál magaddal az evezésre és az esti programra:

  • ha jön eső, akkor esőkabát
  • réteges ruházat az esti lehűlés miatt
  • a folyadék pótlása meleg nyári estére, a sofőröket kivéve kedvenc borod (borom kellemes Rozé-t) 🙂
  • némi energia bevitelre alkalmas szendvics, ha sütnél szalonnát hozzávalók
  • a keletkező szemétnek zacskó
  • fényképezőt érdemes elhozni
  • ha van fejlámpád ne hagyd otthon
  • vízhatlan zsák vagy hordó, a jó hangulat és a meleg víz néha borulásra ösztönzi a résztvevőket.

 

www.kenukolcsonzes.hu/programok-turak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: